Kiáltvány (Ucranian)
Imprimir

A Túlélési Tengely

Oswald Spengler írta „A Nyugat Összeomlása” című könyvet. Ha valaha létezett nyugati civilizáció, akkor azt a két Világ Háborúban megsemmisítették a Nyugati Hatalmak, Anglia és az Egyesült Államok, amelyeket a háttérben levő zsidó erők irányítottak.

Már nem létezik ez a civilizáció, a nyugati értékekkel.

A Második Világ Háború nem csak Európa értékei ellen irányult, hanem Nyugat és Kelet alapértékeit is meg akarta dönteni. Így Japán elpusztítása is cél volt, mint Kelet értékeinek az erődje.

Japán és Németország képviselői meg vannak győződve, hogy egészen új utat kell kijelölni, ha azt akarjuk hogy a világ fennmaradjon.

A tények a következők:

- Anglia, Amerika és Izrael, - a hatalmak, amelyek a többi országgal szemben állnak, - elhatározták hogy uralkodni fognak, és kizsákmányolni fogják a többi nemzetet.

- Nürnbergben és Tokióban hamis bírósági tárgyalásokkal bebizonyították, hogy nincsenek megelégedve egyszerű hadi győzelmekkel, hanem elhatározták, hogy minden embert és országot rossznak és bűnösnek kell kikiáltani, amely útjukban áll a világhatalom eléréséhez.

- Brutálisan meggyilkolták és gonosznak jelentették ki a megválasztott Német és Japán vezetőket.

- A háború után több millió embert gyilkoltak meg és felakasztották a legyőzött országok hőseit.

Nem létezhet egy „Új Világrend”, UNO, NATO, vagy bármilyen más nemzetközi szervezet uralma, amelyek mindenki számára előírják a szabályokat. Ezt a többi ország nem fogadhatja el. A mai napig épp ők követik el azokat a vétkeket, amelyekkel másokat vádolnak.

Kijelentjük hogy:

  • Nem szabad, hogy egyetlen világrend jöjjön létre egyetlen ország vezetése alatt.
  • A nemzeteknek nem egyetlen és közös a kultúrája.
  • A haszon sosem lehet a kultúra alapja.
  • A hit abban, hogy a technikai fejlődés az élet lényege, a kultúrát és az emberi méltóságot elpusztítja. Lélektelen géppé változtatja az embert.
  • Minden országnak megvannak a gyökrei, kultúrája és vallási tradíciói, és ezeket meg kell őriznie. Minden népnek megvan a maga tradíciói és lelki gyökrei. Mindegyik népnek saját kormányzási formájának kell lennie.
  • Mindegyik népnek szüksége van saját vezetési elitre, de nem politikai pártokra.
  • Nem az úgynevezett fejlődés, hanem történelmi gyökerek, alap értékek és tradíciók kellenek az emberiségnek.

Japán és Németország fegyvertársak voltak a Második Világ Háborúban és egyforma sorsot és pusztítást éltek meg. Ezért érezzük hogy van egy közös kötelezettségünk mutatni egy jobb utat a jövőbe:

  • Nem szabad hogy Anglia, USA vagy Izrael uralja a világot.
  • Segítsenek minket létrehozni egy világot igazán semleges nemzetekkel.
  • Ne engedjék hogy a természetet haszonért elpusztítsák.
  • Meg kell akadályozni hogy a világ gazdasági hatalmak erőre kerüljenek.

Együttműködésre, nem elnyomásra és kihasználásra van szükségünk. Segítsenek a világ összeomlását megakadályozni. És erősítsék meg a túlélési tengelyünket mielőtt túl késő lesz.

Tokió, November 9, 2006

Ryu Ohta                                                                Manfred Roeder
Tokió, Japán                                                          Schwarzenborn, Németország


Lido: 7895

  Seja o primeiro a comentar este artigo

Escreva um comentário
  • Por favor, faça um comentário relacionado apenas com o artigo.
  • Os comentários serão validados pelo administrador antes de aparecerem no site.
  • Evite erros ortográficos e/ou gramaticais.
  • Ataques verbais e/ou pessoais não serão publicados.
  • Não utilize os comentários para fazer qualquer publicidade.
  • Se preferir, não necessita de indicar o seu e-mail.
  • Caso tenha indicado um código de validação errado, faça *Refresh* para obter um novo.
Nome:
E-mail:
Página Pessoal:
Título:
Comentário:

Código:* Code
Pretendo ser contactado por e-mail caso haja futuros comentários

Powered by AkoComment Tweaked Special Edition v.1.4.6
AkoComment © Copyright 2004 by Arthur Konze - www.mamboportal.com
All right reserved

 
Fechar janela